Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bohém fazekasmester, Ármin bácsi. Egy kis faluban élt tökéletlen kerámiaedényei között, kócos kiskutyájával és dömperke macskájával. Ármin bácsi híres volt a környéken a fantasztikus agyagedényeiről, de nem csak a fazekasságával, hanem a bohém természetével is lenyűgözte a falu lakóit.

Egy nap érkezett a faluba egy városi úriember, aki hallott Ármin bácsiról és kíváncsi volt, hogy valóban olyan jó fazekasmester-e, mint mondják. Elment hát a műhelyébe és megkérdezte:
– Ármin bácsi, ön tényleg olyan jó fazekasmester, ahogy mondják?
Ármin bácsi felállt a korong mellől, majd nevetve felelt:

– Hát persze, fiatalember! Szavamra mondom! Ha nem hinnéd el, akkor figyelj csak!
Ármin bácsi odament a lábas agyagedényekhez és elkezdte őket egy varázslatos mozdulattal életre kelteni. Az edények nevetni kezdtek és táncra perdültek a műhelyben. Az úriember szeme kerekre nyílt a csodától.

– Hűha! Ez fantasztikus! De ezt már valószínűleg nem lehet megismételni.
Ármin bácsi csak nevetett, majd így szólt:
– Nem csak az agyagedények tudnak táncolni ám! Figyelj csak!
Ármin bácsi maga is csatlakozott a táncba és elkezdte körbetáncolni az úriembert a műhelyben, közben a lábas kerámiaedények is ropták cserepes táncukat. Mindketten nevettek és élvezték a bohókás pillanatot. Még a macska is elnyúlt örömében a kis falusi ülőkén.

Az úriember elhagyta a műhelyt, boldogan mosolyogva és azóta is meséli mindenhol, hogy találkozott a legbohémabb fazekasmesterrel a világon, akitől még az agyagedények is táncra perdülnek.
Így élt boldogan Ármin bácsi, a kis falu legbohémabb fazekasmestere, aki nem csak tökéletlen kerámiaedényeivel, hanem vidám természetével is elkápráztatta a környékbelieket.
Annyira kedves mese, hogy megosztom.. 🙂